Híreink

Rendhagyó Ballagás a csengeri Ady Endre Technikumban

 Szerző: Dr. Baloghné Tóth Natália

Minden intézmény életében vannak kiemelkedő, feledhetetlen, ünnepi pillanatok. Ilyen volt a Kisvárdai SZC Ady Endre Technikum és Kollégiumában a 2021.06.11-ei délután is. Egy nehéz, emberpróbáló év után sikerült a végzősöknek ballagási ünnepséget szervezni, hogy méltóképpen búcsúzhassanak Alma Materüktől, mert megérdemelték, helyt álltak egy rendkívüli tanévvel a hátuk mögött. A tanulmányi eredmények alapján többen kiválóan teljesítettek ebben a nagyrészt on-line iskolai évben. Többen zárták a tanévet kitűnő vagy jeles eredménnyel. Innen is kívánják számukra álmaik-vágyaik valóra válását!

A ballagási ünnepségen Bokor László igazgató úr és Vincze József igazgatóhelyettes úr tartott ünnepi beszédet.

Forján Zsolt, Csenger város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, és Barcsay István igazgatóhelyettes úrral átadta a diákoknak a város érdekében nyújtott kiemelkedő kulturális, illetve sporteredmények önkormányzati könyv és egyéb jutalmait.

Intézményünk alapítványa, az „Ifjú szívekben élek” minden évben jutalomban részesíti a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért diákokat. Ebben a tanévben

  • Az év diákja lett - Papp Viktória-12. A
  • Kitűnő tanulmányi eredményéért- Gubis János-12. A
  • Jeles tanulmányi eredményéért – Papp Lúcia-12. A
  • A rendészeti képzésben nyújtott kiemelkedő munkájáért- Kokas Vivien-12. B kapott jutalmat.

Az alapítvány elnöke, Kovács Ágnes Ady -gyűrűt adományozott Kész Bianka 12. A osztályos tanuló részére, aki 4 éves kiemelkedő tanulmányi és versenyeredményeiért, angol és német középfokú nyelvvizsgájáért, kulturális tevékenységéért részesült a jutalomban.

A csengeri református egyházközség jutalmait Balogh György kurátor úr adta át Gulyás Adrienn és Szőllősi Norbert 12. A osztályos tanulóknak.

Makovecz Imre Általános Iskola igazgatója, Kazamér Tibor jutalomban részesítette azon diákokat, akik szép eredményeikkel mindkét iskola hírnevét öregbítették: Nagy Ákos 12. A, Székely Liliána 12. A, Tóth Dávid 12. B, Török Ákos 12. B osztályos tanulókat.

Az iskolai diákönkormányzatban sportfelelősi munkájáért Szeremi Cintia 12. B osztályos tanuló kapott jutalmat.

Rendhagyó módon, a ballagási ünnepségen került sor „Az év oktatója” díj átadására is. Ebben a tanévben ezt a megtisztelő címet kiemelkedő szakmai és közösségi munkájáért Török Ágnes kollegina kapta.

Rendkívüli ballagás volt ez abból a szempontból is, mivel nagyon ritkán fordul elő egy tantestület életében, hogy egyszerre 5 nyugdíjba vonuló kollegától is búcsút vegyen, s köztük egyszerre 2 igazgatótól is.

A nyugdíjba vonuló kollegákat Dr. Baloghné Tóth Natália igazgatóhelyettes asszony köszöntötte.

Wass Albert szavaival élve:

"Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való. "

A nyugdíjba vonuló kollegák mindnyájan megtalálták titkos küldetésüket. Kimagasló szakmai pályafutásuk elismeréséért és az iskola hírnevének öregbítéséért az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Pedagógus Szolgálati Emlékérem” odaítélését szavazta meg számukra. Ezenkívül az intézmény alapítványa, az „Ifjú szívekben élek” részükre Ady–gyűrűt adományozott. Bokor László igazgató úrnak, Kiss Zoltánné, Sajó Lászlóné szakmai gyakorlati oktatóknak, Szamosszegi Gyula volt igazgatónak, kollégiumi munkaközösség-vezetőnek, Szamosszegi Gyuláné kollégiumi nevelőnek.

Az iskola vezetése, tanárai, dolgozói nevében sok szeretettel gratulálnak minden díjazottnak. A nyugdíjba vonuló kollegáknak jó egészséget, nyugodt, békés, örömteli, aktív nyugdíjas éveket kívánnak.