Hírek
Admin
A Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikumi diákjai nyerték a PénzÜgyesek Provident kupa döntőjét
A XXI.század a csapatmunka, az együttes kreatív gondolkodás kora. Különösen fontos szempont ez a technikumi szakképzésben, amikor a diákok számára a stabil szakmai ismeretek mellett a piaci igények változékonyságából adódó versenyszellemet és rugalmasságo

Szerencsére a Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikumban több olyan oktató is van, akik a fenti szellemiség jegyében foglalkoznak tanítványaikkal.
PénzÜgyesek Provident Kupa
Dr. Rozsályiné Kosztya Erika évek óta készíti fel tanítványait pénzügyi versenyekre, amelyeken kiemelkedő eredményeket érnek el. A PénzÜgyesek Provident Kupa egy meghívásos gazdasági verseny. A szervezők 2023-ban keresték meg iskolánkat, hogy eddigi eredményeinkre való tekintettel 1 csapattal vegyünk részt ezen a versenyen. A szakmai munkaközösség rövid gondolkodás után az iskolavezetéssel egyeztetett és iskolánk elfogadta a felkérést.
A versenyt Budapesten, a Jedlik Ányos Gimnáziumban szervezték meg. A behívott 18 csapatot három csoportra osztva zajlottak az előbbre jutásért vívott elődöntők. A három forduló után a döntőbe jutott 6 csapat között voltak a Petőfis lányok is: Baráth Petra, Bilkai Ágnes, Imre Boglárka és Telegdi Vivien. A döntőben biztos tudással és jó taktikával bizonyították, hogy a sokoldalúan felkészültek és jól tájékozódnak a pénzügyi világ kérdéseiben.
A fehérgyarmati Petőfi technikum gazdálkodás- és menedzsment ágazatának tanulói az ország legrátermettebb csapatait maguk mögött hagyva lettek I. helyezettek ezen a színvonalas országos pénzügyi versenyen! Köszönjük a meghívást!
Az, hogy a teljes versengésről televíziós felvétel készült, méginkább fokozta a verseny izgalmait, melyben felkészítő tanáruk, Dr Rozsályiné Kosztya Erika mellett a csapatot kísérő diáktársak is végig támogatták az ország legügyesebb PénzÜgyes lányait!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Dobbantó program
Általános iskolai végzettséggel nem rendelkező, 15. életévüket betöltött fiatalok számára!
Admin

Jelentkezés orientációs évfolyamra
Az előkészítő év befejezését követően a diák képességei és érdeklődése alapján felvételi nélkül folytathatja tanulmányait a választott ágazatban.
Admin

Szakképzésért Apáczai Csere János-díj
Moldvay Zsolt, a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola általános igazgatóhelyettese Szakképzésért Apáczai Csere János-díjban részesült.
Admin