Képzések 9. évfolyamtól

Technikum

Kedves Nyolcadikos!

(Ha már ismered a technikum előnyeit, akkor görgess lejjebb, ott megtalálod technikumi képzéseink listáját, ha nem, akkor mindenképpen olvass tovább!)

Milyen esetben válassz technikumi képzést?

  • A technikumi képzés 5 éves, ötvözi a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit.
  • A közismereti tantárgyakat ugyanolyan óraszámban fogod tanulni, mint egy gimnáziumban, de szakmai tárgyaid is lesznek.
  • Először ágazatot választasz, amivel a technikumban két évig ismerkedsz, csak 10. évfolyam után fogsz szakmát választani.
  • Ösztöndíjat is kaphatsz már 9. évfolyamtól, ami tanulmányi átlagtól függően növekedhet. 9-10. évfolyamon ennek összege a 2020/2021-es tanévben 8500 forint.
  • A 11. évfolyamtól a gyakorlati ismereteket lehetőség szerint duális szakmai oktatásban, cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben sajátíthatod el. Amennyiben duális képzésben veszel részt, a munkáltató szakképzési munkaszerződést köt veled, amely alapján munkabérre leszel jogosult. Azok, akik valamilyen okból duális képzésben nem vesznek részt, tanulmányi eredménytől függően akár havi 10 ezer és 50 ezer forint közötti összegű ösztöndíjban részesülnek.
  • Azok számára rendkívül előnyös ezt a képzési formát választani, akik már tudják, milyen irányban szeretnének a jövőben továbbtanulni a felsőoktatásban, hiszen a technikum a mérnökképzés előszobája. Szakirányú felsőoktatási továbbtanulásnál jelentős előnyre tehetsz szert technikumi végzettséggel, hisznen plusz pontot is érhet, illetve te már rendelkezni fogsz szakmai ismeretekkel azokkal szemben, akik például gimnáziumból érkeznek.
  • A technikumi szakképzettség emelt szintű érettséginek minősül, középvezetői szintű, így akár munkába is állhatsz vele.

Tudásbázisunkban informálódhaszt a szakképzésről!

Ha többet szeretnél tudni egy adott képzésről, kattints a "Megnézem" gombra, és ismerd meg az képző intézményt is!

A szakmák nevét ABC sorrendben rendeztük el, hogy könnyeb legyen eligazodnod.

Amennyiben egy képzés többször is előfordul a listában, az azért lehetséges, mert több intézményünkben is folyik ugyanaz a képzés, így kiválaszthatod a számodra földrajzilag közelebb esőt.

Fitness-wellness instruktor
Képzés helye: Kisvárda
Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola

Gépjármű mechatronikai technikus
Képzés helye: Kisvárda
Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola

Gyakorló ápoló
Képzés helye: Kisvárda
Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola

Informatika rendszer -és alkalmazásüzemeltető technikus
Képzés helye: Kisvárda
Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola

Kereskedő és webáruházi technikus
Képzés helye: Fehérgyarmat
Kisvárdai SZC Móricz Zsigmond Szakképző Iskola

Közlekedésautomatikai technikus
Képzés helye: Záhony
Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

Közszolgálati technikus
Képzés helye: Csenger
Kisvárdai SZC Ady Endre Technikum és Kollégium

Közszolgálati technikus
Képzés helye: Záhony
Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

Logisztikai technikus
Képzés helye: Záhony
Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

Mechatronikai technikus
Képzés helye: Kisvárda
Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola

Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Képzés helye: Záhony
Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

Sportedző (labdarúgás) sportszervező
Képzés helye: Csenger
Kisvárdai SZC Ady Endre Technikum és Kollégium

Sportedző (labdarúgás) sportszervező
Képzés helye: Kisvárda
Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola

Szakács szaktechnikus
Képzés helye: Kisvárda
Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola

Szoftverfejlesztő és -tesztelő
Képzés helye: Fehérgyarmat
Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikum
Vállalkozási ügyviteli ügyintéző
Képzés helye: Fehérgyarmat
Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikum
Vasútforgalmi szolgálattevő technikus
Képzés helye: Záhony
Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

Vendégtéri szaktechnikus
Képzés helye: Fehérgyarmat
Kisvárdai SZC Móricz Zsigmond Szakképző Iskola

Vendégtéri szaktechnikus
Képzés helye: Kisvárda
Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola