Ugrás a fő tartalomra

4600 Kisvárda Mártírok útja 8.


06-45-488-031

Széchenyi 2020

Projektek


A Határtalanul program keretében Szerbiába látogattak a Kisvárdai SZC Móricz Zsigmond Szakképző Iskola diákjai és tanárai

A Kisvárdai SZC Móricz Zsigmond Szakképző Iskola39 tanulója és 4 kisérő tanára 5 napot tölthetett Szerbiában Szabadkán 2018. március 21-25. között a Határtalanul program keretében.

2018. március 21-én reggel az autóbusszal keltek útra. A határ átlépése után délután 16 órakor érkeztek meg a vajdasági fővárosba. A helyi középiskola diákjai és tanárai fogadták őket szívélyes szeretettel és vendéglátással. Az intézmény bemutatása után elfoglalták a szállásunkat, kipihenték az út fáradalmait.

Második nap a Palicsi tóhoz és a Palicsi Állatkertbe látogattak el. A szabadkai és a Móricz diákjai hamar összebarátkoztak, már az esti közös színházlátogatást tervezték. A helyi művelődési házban egy remek darabot láthattak a diákok életéről, hétköznapjairól a város színészeink előadásában. Harmadik nap reggel már vártak a móriczosokat az iskolában, a gyerekek és a kollegák is régi jó barátként köszöntötték őket.

Bemutatták gyönyörű iskolájukat, majd elkészítették a közös produktumot: a pólót és folyékony szappant. Ebből mindenki hazavihetett egyet-egyet.

Délután a szecessziós stílusban épült városházát tekinthették meg, majd a diákok csoportosan városfelfedező túrára indultak.  Az egésznapi gazdag programot, a vendéglátók egy táncházzal koronázták meg.

A negyedik napon a városi múzeum látogatása után a Róka-tanyára vitték őket, ahol egész napos program várt rájuk.

Este még egyszer utoljára még megcsodálták Szabadka fényét, majd fáradtan, de élményekkel gazdagodva nyugovóra tértek. Az ötödik napon elbúcsúztak, és haza indultak. Délután 6 órára érkeztek Fehérgyarmatra. Jó hangulatú, tartalmas kirándulást tudhattak magunk mögött, és a beszámolók alapján alig várták, hogy újra találkozhassanak.



KIMIKK
Erasmus+Határtalanul ProgramNyíregyházi EgyetemTEHETSÉG.HU
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Kisvárdai Szakképzési Centrum

      4600 Kisvárda Mártírok útja 8.

    • Telefon: 06-45-488-031

      E-mail: kisvardaszc@kisvardaszc.hu

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/006070


    2024Kisvárdai Szakképzési Centrum